Legyesbényén, a Széchenyi István úton 8 óra körül egy autó vezetője kanyarodása közben nem biztosított elsőbbséget egy másik járműnek és összeütköztek. A baleset miatt két, közterületen várakozó gyalogos sérült meg könnyebben.

Szikszón, a Miskolci úton 9 óra körül egy személygépkocsi vezetője nem a kanyar ívének megfelelően választotta meg járműve sebességét, ezért az útról letért és egy betonhídnak ütközött. A baleset következtében a sofőr kirepült az autóból és súlyos sérülésekkel szállították kórházba a mentők.

Miskolcon, a Vologda úton 18 óra körül egy ittasan kerékpározó férfi nekihajtott egy személygépkocsi hátuljának. A biciklis nyolc napon belül gyógyuló, könnyebb sérüléseket szenvedett.

Mezőkövesden, a Tölgyfa közben egy kismotorral közlekedő férfi nem tartott megfelelő oldaltávolságot egy kerékpáros mellett és összeütköztek. A könnyebben megsérült motorossal szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott.

Anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset tíz esetben jutott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság tudomására.