Egy férfi közlekedett személygépkocsijával 2017. augusztus 9-én 19 órakor Perkupán, a Petőfi úton. Az autója elé - miközben egy vele szemben szabályosan közlekedő jármű mellett haladt el - ezen szemből érkező jármű takarásából egy gyermekkorú kislány lépett ki az úttestre. A gépkocsi vezetője a vészfékezés ellenére a gyalogost elütötte, akinek a baleset következtében könnyű sérülése keletkezett.

Egy férfi motorkerékpárjával közlekedett 2017. augusztus 09-én 08 órakor Miskolcon, a Szentpéteri kapuban. Haladása során a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház hátsó bejáratához érve balra kanyarodott és a szemből szabályosan érkező személygépkocsinak ütközött, melynek következtében a motorkerékpár vezetője könnyű sérüléseket szenvedett.

A fenti eseten túlmenően anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset tíz esetben jutott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság tudomására.

A rendőrség kéri a közlekedőket a KRESZ szabályainak mindenkori betartására a további balesetek elkerülése érdekében.