Czibere Károly a helyi csomagosztás előtt, a "Segítő kezek" Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálatnál tartott sajtótájékoztatón kiemelte: a program keretében egymilliárd forintot fordítanak élelmiszerosztásra első körben a három megyében. 

Közölte: a kormány nemcsak szociálpolitikai, hanem nemzetstratégiai kérdésként is tekint a családok, ezen belül is a hátrányos helyzetű gyermeket gondozó szülők támogatására.

Az államtitkár hangsúlyozta: a kormány elkötelezett abban, hogy mindent megadjon, ami szükséges a gyermekek testi, lelki, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez. A hátrányos helyzet továbbörökítésének "ördögi körét" minden eszközzel meg kell törni, ez a társadalom érdeke is - emelte ki.

Czibere Károly szerint elfogadhatatlan, hogy a mai magyar társadalomban egy gyermek éhezzen, nélkülözzön csak azért, mert a családja hátrányos helyzetű, és "életre szóló befektetésnek" nevezte a hátrányos helyzetből adódó társadalmi hátrányok leküzdését. 

Az államtitkár emlékeztetett a gyermekétkeztetés szélesítésének három eszközére. Első eszközként említette az intézményes gyermekétkeztetési rendszer bővítését, amelynek következtében a bölcsődébe és óvodába járó gyerekek csaknem 90 százaléka már ingyenesen étkezik. A második eszköz a nyári gyermekétkeztetés kiszélesítése volt, amelyet  a kormány a tavalyi évtől az önkormányzat kötelező feladatává és mind a négy iskolai szünetben biztosítandó szolgáltatássá tett. Mindez azt jelenti, hogy a 2010-es 29 milliárd forintról jövőre már 79 milliárd forint lesz a központi költségvetési támogatás a gyermekek étkeztetésére.

Az államtitkár hozzátette, mindez kiegészül a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Programmal, amely uniós forrást biztosít a rászorulóknak. 

Az élelmiszercsomag-akció célcsoportjai a leghátrányosabb helyzetű településeken élő családok, amelyekben intézményi étkeztetésben nem részesülő, háromévesnél fiatalabb gyermek él. Az érintett gyerekek családja minden hónapban egy nyolcezer forint értékű csomagot kap, amelyek egyebek mellett alapvető élelmiszereket, például lisztet, olajat, cukrot tartalmaz.

Az év végig tartó uniós program körülbelül 12 ezer három évnél fiatalabb gyermeket érint.

Czibere Károly kiemelte: ezen a nyáron a három évnél fiatalabbakon túl jogosult az élelmiszercsomagra a leghátrányosabb településeken élő iskolások családja is.

Hozzátette: előkészület alatt áll a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság által koordinált program egész országra történő kiterjesztése, amely várhatóan 2017 végétől valósulna meg.

Bodó Sándor fideszes országgyűlési képviselő megköszönte a kormánynak a segítséget, egyben fontosnak nevezte, hogy a rászoruló családok mindegyikéhez eljusson a támogatás. Szólt arról, hogy a Püspökladány gesztor szerepet is betölt, hiszen az érkező adományokból a környező településekre is szállítanak.

Szerdán 72 élelmiszercsomagot osztottak ki a  "Segítő kezek" Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálatnál, ahol harmadik alkalommal történt ételosztás az RSZTOP keretében.