Az immár 22. alkalommal megrendezett Ágota (Állami Gondozottak Országos Találkozója) Tábor megnyitóján elmondta, hogy a kormány nagyon fontosnak tartja a nevelőszülői hálózat működését és erősítését, amely megteremti a családi élet melegét azoknak a gyermekeknek is, akiknek ez nem adatott meg.

Fülöp Attila az idei tervekről szólva jelezte, hogy ősszel országos kampányt indítanak, amelyben fel kívánják hívni a figyelmet arra, hogy a nevelőszülői hivatás több mint foglalkozás, és várják azokat, akik úgy érzik, hogy szeretnék ezt a jószolgálati társadalmi szerepet betölteni.

Az államtitkár elmondta, hogy napjainkban ebben az ellátó rendszerben mintegy 21 ezer kiskorú és 2500 nagykorú fiatal nevelkedik.

Az Ágota Táborban tíz napon keresztül csaknem 400 gyermek táborozik az üdülőtelepen, akik az ország minden területéről érkeztek.

A szervezők gazdag kulturális, sport és szórakoztató programokkal, például Ki mit tud?, kézműves foglalkozás, foci, tollas, csocsó, asztalitenisz várják a gyermekeket, de lesz szépségverseny, roma est és számos más kikapcsolódást jelentő rendezvény.