A szervezők tájékoztatása szerint a Csónakázó-tó környékén kialakított pályán a klasszikus távok közül először a leghosszabbat, a Beastet rendezik, ez legalább 19 kilométert jelent minimum harminc akadállyal. Miután az elmúlt napokban többször is esett eső, a versenyzőknek várhatóan nem lesz könnyű dolguk a felázott terepen. A szombati napon még Kids futamokra kerül sor, illetve szellemi és testi fogyatékkal élő gyermekek számára rendeznek egy úgynevezett Special Kids eseményt.
 
Vasárnap a Sprintet bonyolítják (minimum öt kilométer, legalább húsz akadállyal), majd ismét a Kids versenyek következnek, ezután pedig jótékonysági futamokkal zárul a program, utóbbi bevételéből a kazincbarcikai Kincsem Napközit támogatják majd. A vasárnapi versenynapon várhatóan bejelentik a 2020-as idény első házigazdáját is.
 
Az idei első Spartan-versenyt Nagykanizsán rendezték meg, rekordot jelentő 10 ezer résztvevővel, majd június utolsó hétvégéjén Magyarországon először lehetett Trifectázni Eplényben, azaz egy hétvégén belül teljesíteni a Sprint, a Super és a Beast távot is.