Az eseményen megjelent és köszöntötte a polgárőröket mások mellett Tállai András parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár, miniszterhelyettes, Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke, Csiger Lajos, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés tagja, valamint dr. Mecser Tamás r. ezredes, rendőrségi főtanácsos a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi főkapitány-helyettese.

Az ünnepi alkalomból a megye közbiztonságának megszilárdítása érdekében végzett munkájáért számos polgárőr részesült elismerésben, de a magyar polgárőr mozgalom támogatásáért több, velük együttműködő szervezet tagja is kitüntetést vehetett át.

Az Országos Polgárőr Szövetség elnöksége Polgárőr Érdemkereszt Arany fokozat kitüntetést adományozta többek között dr. Bogyay Ferenc r. ezredesnek, a Miskolci Rendőrkapitányság vezetőjének.

Az Országos Polgárőr Szövetség elnöksége Polgárőr Érdemkereszt Bronz fokozat kitüntetést adományozta többek között Szigeti Szilárd r. őrnagynak a Felsőzsolcai Rendőrőrs parancsnok-helyettesének, valamint Pásztor Gábor r. századosnak az Edelényi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Alosztály vezetőjének.

A Borsod–Abaúj–Zemplén Megyei Polgárőr Szövetség elnöksége „Szatmári Gyula emlékplakett” kitüntetést adományozott mások mellett dr. Antal István r. ezredesnek, az Encsi Rendőrkapitányság vezetőjének.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a rendőrség és a polgárőrség kiemelkedő együttműködése érdekében végzett munkájukért dicséretben és tárgyjutalomban részesítette:

Dr. Szepesi Krisztina Zsuzsanna asszonyt, a Tiszacsermelyi Polgárőr Egyesület tagját, a település jegyzőjét
Faragó Lajos urat, a Miskolc Avasi Polgárőr Egyesület tagját
Kanta István urat, a Hangonyi Polgárőr Egyesület elnökét