Mint elmondta, a fesztivál az elmúlt egy évtized alatt érezhetően növelte Szerencs ismertségét és közkedveltségét. Emlékeztetett rá, hogy az első csokoládéfesztivál programjain még csupán néhány ezer ember vett részt, az utóbbi esztendőkben már 40-50 ezer fizetővendég érkezett. 

Elmondta, hogy a hagyományokhoz hűen idén is készít szobrot csokoládéból Ekker Róbert helyi szobrászművész, a Szerencsi Csokoládégyár egykori grafikusa, aki ezúttal Emese álma címmel faragja meg alkotását, ezt a fesztiválon láthatja először a nagyközönség.

A szakmai programokért a tradicionális szerencsi csokoládék gyártásával foglalkozó Szerencsi Bonbon Kft. felel, amelynek tulajdonos-igazgatója, Takács István kiemelte: a fesztiválon több új termékkel is bemutatkoznak. Terveikről szólva bejelentette: újraélesztik az egykori Szerencsi Csokoládégyár ikonikus termékét, a Kedvenc csokit, amely sajnálatukra nem készül el a rendezvényre, mert a csomagolóanyag nyomdai munkálatai még zajlanak. 

Emlékeztetett rá, hogy a szerencsi csokoládékban negyven százalék feletti a kakaótartalom, a termékek többsége kóstolható lesz a rendezvényen. Az MTI kérdésére Takács István elmondta, üzemük idénytől függően 130-160 embernek tud munkát adni. 

Csider Andor, a Szerencsi Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója, a fesztivál főszervezője hangsúlyozta, hogy a fesztivál előrendezvénye augusztus 23-án az ExperiDance tánctársulat A királyné, a gróf és a cigánylány című táncjátéka lesz a Rákóczi-vár udvarán. Augusztus 25-e a nagykoncertek napja lesz: mások mellett színpadra lép a Tankcsapda, a Magna Cum Laude és Deák Bill Gyula. Mellettük fellép az Alvin és a Mókusok, valamint neves dj-k.

Szombaton a Kowalsky meg a Vega, a Hősök, a Dorothy, valamint Szikora Róbert és az R-Go produkcióit láthatja a közönség. Este Zoltán Erika, a Happy Gang, Csordás Tibi, valamint a Kozmix lép fel. Vasárnap az Apostol együttes, a Halott Pénz, valamint a Hooligans zenekar ad koncertet. 

Csider Andor hozzáfűzte: a fesztiválon változatos kulturális programok, nyereményjátékok, édességbemutatók és -kóstolók, vásári forgatag, csokoládé kalandpark várja a látogatókat. A fesztivál szakmai díszvendége a szicíliai Modica városa lesz, amely különleges csokoládéjáról híres. A másik határon túli vendég a szlovákiai tőketerebesi (Trebisov) csokoládégyár lesz.