Az államtitkár kiemelte, a keresetek növekedésének köszönhetően a minimálbéren foglalkoztatottak éves jövedelme idén nettó 88 ezer forinttal nő, a két gyermeket nevelő családoknál ez az összeg nettó 148 ezer forinttal, három gyermekes családoknál pedig nettó 130 ezer forinttal emelkedik az előző évhez képest.

A garantált bérminimumon foglalkoztatottak éves szinten nettó 116 ezer forinttal vihetnek haza többet, a két gyermeket nevelő családoknál 176 ezer forinttal, a három gyermekeseknél pedig 171 ezer forinttal nő a családok éves nettó jövedelme az idén 2018-hoz képest.

Bodó Sándor felidézte, a tavaly létrejött kétéves bérmegállapodás hatására idén a minimálbér összege bruttó 149 ezer forintra, a garantált bérminimum bruttó összege pedig 195 ezer forintra emelkedett.

Bodó Sándor arról is beszámolt, hogy  az önkormányzati köztisztviselők bérrendezésére a kormány idén 11 milliárd forintot fordít, a központi közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselők pedig átlagosan 30 százalékos keresetnövelésben részesülnek.

Folytatódik az egészségügyi bérrendezés is, amely az egészségügyi szakdolgozók és a védőnők béreit érinti, körükben idén július 1-től 8 százalékos béremelés valósul meg.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy 2010-hez képest a nettó bérek több mint 70 százalékkal emelkedtek a családi adókedvezményt is figyelembe véve.

Hozzátette: a magyar gazdaság egyre jobban teljesít, amit a folyamatosan emelkedő bérek mellett a foglalkoztatás bővülése is bizonyít - csaknem  4,5 millióan dolgoznak az országban. Ezzel a foglalkoztatottak száma majdnem 800 ezerrel nőtt 2010 óta.

A foglalkoztatás további bővülését segíti elő többek között a diplomamentő program, illetve a foglalkoztatási szolgálatok módszertani átalakítása, amelyet Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében indítottak el - mondta az államtitkár.

Bodó Sándor újságírói kérdésre válaszolva elmondta, a keleti országrészt érintő programtól azt várják, hogy a következő 1-1,5 évben további közel 50 ezer embert vezessen be a munkaerőpiacra.