Legutóbb ezen a helyen, egy édesapa helyzet felismerése mentette meg gyermekeit, attól, hogy egy autós elüsse őket. Most egy kis tehergépkocsi nyíregyházi sofőrje 2019. január 22-én, 9 óra 6 perckor, Sajószögeden, az Ady Endre úton neki hajtott egy személygépkocsinak. Az adatok szerint az anyagi káros közúti közlekedési baleset okozója nem tartott megfelelő követési távolságot, és így összeütközött az előtte, forgalmi okból lassító autónak. A szabálysértésen tetten ért sofőrt előállították a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányságra, ahol beismerte a szabálysértés elkövetését.

A hatóság - a még aznap meghozott - első fokú határozatában, az 39 éves sofőrt három hónapra eltiltotta a járművezetéstől és pénzbírsággal sújtotta.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a folyamatos közúti ellenőrzések során a rendőrök a kiemelt szabálysértéseket elkövetőkkel szemben alkalmazza az azonnali intézkedés és hatósági eljárás elvét a közlekedés biztonsága érdekében.