Az eredeti tervek szerint Budapest lett volna a befutó helyszíne, ám mivel a szervezők az augusztus 20-i ünnepi események miatt nem tudtak megállapodni a fővárossal a közterületek használatáról, más helyszínt kellett keresniük a legrangosabb magyarországi nemzetközi körverseny utolsó etapjához.

A szervezők csütörtöki közleményéből kiderül, hogy mivel a verseny negyedik szakasza Miskolcon ér véget, olyan észak-magyarországi városokkal vették fel a kapcsolatot, amelyek idén vagy 2019-ben Tour de Hongrie-célvárosként már szóba kerültek, Kazincbarcika pedig a jövő évre már leadta a célvárosi pályázatát.

Az M4 Sport csatorna műsorrendjéhez igazodva augusztus 19-én, vasárnap 12.40-kor lesz a rajt, a nézők pedig 14 órakor kapcsolódhatnak be a közvetítésbe. A versenyzők Kazincbarcika-Edelény-Szendrő-Jósvafő-Aggtelek útvonalon hajtanak a határ irányába, majd a jósvafői emelkedőt követően Aggtelektől Felsőnyárádon át dél felé vezet a szakasz útvonala Kazincbarcikáig. Itt öt, egyenként 6 kilométeres városi kör vár még a mezőnyre. A cél a városháza és a nemrég átadott Don Bosco Sportközpont közötti területen lesz - számol be a kommüniké.

A 2018-as Tour de Hongrie útvonala:
 -----------------------------------
Prológ: egyéni időfutam, Siófok, 4 km, augusztus 14.
1. szakasz: Balatonalmádi-Keszthely, 160 km, augusztus 15.
2. szakasz: Velence-Székesfehérvár, 170 km, augusztus 16.
3. szakasz: Cegléd-Hajdúszoboszló, 210 km, augusztus 17.
4. szakasz: Karcag-Miskolc, 178 km, augusztus 18.
5. szakasz: Kazincbarcika-Kazincbarcika, 127 km, augusztus 19.