Az Edelényi Rendőrkapitányság munkatársai 2019. december 16-án 13 óra 35 perckor vonták intézkedés alá azt az 51 éves dunakeszi férfit, aki Edelényben, a Szentpéteri úton érvényes vezetői engedély nélkül, a megengedett legnagyobb sebességet túllépve vezetett egy autót.

A szabálysértés elkövetőjét a járőrök előállították az Edelényi Rendőrkapitányságra, ahol a hatóság – még aznap meghozott – elsőfokú határozatában a szabálysértőt tizenkét hónapra eltiltotta a járművezetéstől és 90 000 forint pénzbírsággal sújtotta. A járőrök a gyorshajtás miatt, közigazgatási eljárás keretében 30 ezer forint bírságot szabtak ki a sofőrrel szemben. A férfival utazó feleségével, mint autótulajdonossal szemben is eljárást indított a hatóság járművezetés tiltott átengedése miatt.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a folyamatos közúti ellenőrzések során a rendőrök a kiemelt szabálysértéseket elkövetőkkel szemben alkalmazza az azonnali intézkedés és hatósági eljárás elvét a közlekedés biztonsága érdekében.