Áder János üdvözölte, hogy a beoltottak száma lassan megközelíti a 6 milliót, hiszen ennek is köszönhető, hogy Magyarországon az élet visszatérhetett a rendes menetébe, felszabadultan lehetett nyaralni, megszűnt a kórházak leterheltsége. A járvány következő hulláma ugyanakkor már nincs messze, ezért az oltatlanoknak jelentkezniük kell vakcináért, mivel a betegség lefolyását nem lehet megjósolni - tette hozzá.
 
Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a műsor vendégeként megerősítette, hogy a delta variáns várhatóan az oltatlanok járványa lesz. A professzor szerint az új mutáció már olyan erősen fertőz, hogy a nyájimmunitás nem akadályozza a terjedését, védelem nélkül csak idő kérdése a megbetegedés. Említett olyan eseteket is, amikor a betegek kórházban, súlyos tünetekkel küzdve bánták meg, hogy korábban nem szerezték meg oltással a védettséget.
 
A beszélgetésben a köztársasági elnök megjegyezte, hogy az oltásellenes vélekedések hamisnak bizonyultak, sem a vakcinák tesztelése, sem az esetleges mellékhatások nem adnak okot a visszautasításra. A Magyarországon alkalmazott oltóanyagokkal szemben nincs helye kételynek, a tapasztalatok kedvezőek - tette hozzá.
 
Merkely Béla részben a keleti vakcinákkal magyarázta, hogy a belföldi járványhelyzet sokkal kedvezőbben alakult, mint Európa más részein, ahol azokkal nem oltottak. Kifogásolta egyúttal, hogy több országban nem voltak egyértelműek a bevezetett intézkedések.
 
Az államfő kérdésére a professzor kifejtette, hogy antitestvizsgálattal nem lehet fölmérni a vírussal szembeni védettséget, hiszen az több tényező függvénye, a vérben található ellenanyagok csak az egyiket jelentik, ráadásul el is tűnnek idővel. A védettség ettől függetlenül megmarad, miként a kanyaró vagy a torokgyík sem fenyegeti a beoltottakat, hiába nincs ellenanyag a szervezetben. Merkely Béla a 18 év alattiaknak is ajánlja az oltást, kismamák számára pedig két mRNS-vakcinát, a Pfizer vagy a Moderna oltóanyagát javasolja. Várakozása szerint a koronavírus idővel eltűnik, ám ősszel Magyarországon ismét terjedni fog, a korlátozásokra várhatóan az oltatlanoknak kell majd készülniük.
 
Áder János hangsúlyozta, hogy a negyedik hullám hamarosan elkezdődik, de addig van még valamennyi idő, és van elég vakcina is, hogy mindenki megkapja az oltást.